A tetőterek tűzvédelme nagyon fontos, viszont ezzel általában addig nem foglalkozunk, amíg ki nem gyullad a tető, és jelentős anyagi kár nem keletkezik, vagy emberélet nem kerül veszélybe.
Éppen ezért érdemes a hőszigetelésnél kőzetgyapotot használni, hiszen tűzvédelmi szempontból a kőzetgyapot a legelőnyösebb választás, ugyanis 1000 °C-ot meghaladó hőnek is ellenáll. Ezzel szemben az üveggyapot ennél alacsonyabb hőmérsékleten (600 °C) elolvad. A műanyaghabok többsége már 300 °C hőmérséklet alatt leég és/vagy elbomlik. Míg a kőzetgyapotos szerkezetek hosszabb ideig képesek ellenállni a tűznek. Ebből kifolyólag több idő jut a személyek kimenekítésére az égő épületből, valamint a tűz eloltására, mielőtt még az épület teljesen lángba borulna, majd összeomlana. Az épülettüzek nagy részénél nem az égés okozta sérülés, hanem a keletkezett füst miatti mérgezés, fulladás okoz halált. A keletkező füst összetétele bonyolult, de a tűz lefolyása nagyban függ az égés oxigénellátásától, valamint az éghető anyagok mennyiségétől is.